Az AI drasztikusan csökkentheti a termékfejlesztés költségeit. Ez azonban optikai csalódást okozhat, a valóságban a győzelem egyre nehezebb lesz.
Elméletileg ma már egy startup számára a szoftver, a digitális termék többé már nem jelenti a szűk keresztmetszet. Ilyen-olyan tanfolyamokkal, de lényegében azok nélkül is kis túlzással bárki építhet hónapok helyett akár napok alatt MVP-ket, a Claude, OpenAI, Cursor, Replit, GitHub Copilot, Vercel és a hasonszőrű low-code eszközök segítségével.
Ennek folytán gyakran elhangzik az ígéret, hogy ezzel elérkeztünk az egyszemélyes startupok sikertörténetek korába, ahol mindenki egy nap alatt összekalapál majd egy pénztermelő megoldást, aztán karba tett kézzel várhaja, hogy szépen gyarapodjon a bankszámlája.
Bevallom a ChatGPT megjelenésekor bennem is felmerült egy hasonló vízió, idővel viszont változott a véleményem, melyet lényegében a kereslet és kínálat alaptörvényei valamit a szűkösséggel kapcsolatos tudásunk táplált.
Végül arra jutottam, hogy amint a történelemben eddig sohasem, úgy most sem fog megszűnni a szűkösség, csak átvándorol máshova.
Kínálati oldal: Az AI template megoldások felé húz
Hogyan találkozhatsz az AI generálta kínálati oldali változásokkal a mindennapokban? Például úgy, hogy a mostani AI startupok landing oldalai mintha ugyanabból a design systemből készültek volna, ugyanaz a font, ugyanazok a szlogenek, ugyanazok gradiensek.
Vagy nézd meg a Linkedin feedet, egyre nyomasztóbb. Úgy tűnik mintha minden második postot ChatGPT-vel írtak volna, ugyanaz a tördelés, ugyanazok az emojik, ugyanaz a ritmus. Azért, mert ezekről a szövegről a holdról is látszik, hogy az AI köpte ki őket.
Aminek szemtanúi vagyunk, arra már modellt is gyártottak. Ebben a paperben a szerzők bevezetik a centripetális technológia fogalmát, amely szerint a generatív AI egy középpont felé húzó erőként működik a piacokon.
Vagyis az AI nemcsak csökkenti a költségeket, hanem a termékeket egyfaja közös sablon felé kényszeríti, így a különböző cégek kínálata egyre inkább hasonlítani kezd egymásra, azaz homogenizálja a piacokat. Az érzékelt különbségek így eltűnnek, az árak esni fognak a profitok visszaesnek.
Józan paraszti ésszel is belátható, hogy arról van itt szó, hogy amiből sok van, az olcsó lesz, és végül elveszik a profit.
Az említett tanulmány szerint ráadásul az AI-al saját csapdájukba eshetnek a cégek, konkrétan technológiai fogolydilemmát idéznek elő.
Vagyis minden cég a saját rövid távú költségcsökkentési lehetőségét látja az AI-ban, és egymást taposva fektetnek be a technológiába. Eközben egyénileg figyelmen kívül hagyják, hogy kollektíven összességében lerombolják a termékeik közötti egyediséget – a differenciációt -, ami végül az egész iparág profitabilitását megsemmisíti.
Van erre egy keret, amiről korábban már írtam: Gibson Biddle DHM-je.
A három kérdése közül – lenyűgözi-e a vásárlót a terméked, nehezen másolható, és termel-e visszaforgatható pénzt – az AI épp a középsőt élezte ki.
Biddle még 2019-ben azt írta, hogy ha valami örömet okoz a felhasználóknak, de a versenytárs holnap reggel lekoppintja, az valójában nem előny, csak időleges szívesség a piacnak. Most úgy tűnik, hogy az AI pontosan ezt a holnap reggelt hozta előre.
Keresleti oldal: valami örökké véges marad
Mielőtt a legnagyobb szűkösségről, az emberi figyelemről beszélnénk, van itt még egy bökkenő, amit a „bárki tud buildelni” ígéret kapcsán sokan átugranak: a fizetőképes kereslet kérdése.
Az eddigiekben a szoftverfejlesztés magas költsége egy lehet durva, de amúgy sok szempontból működő előszűrőként működött. Mielőtt hónapokat és pénzt lapátoltál valamibe, muszáj volt legalább elhinned, – ideális esetben pedig bizonyítanod – hogy lesz, aki fizet érte. Ez a kényszer egy rakás ötletet megölt idejekorán, és most ez a szűrő kikerült a képletből.
Az a digitális termék, ami korábban lehet már a white boardon elhasalt volna, most simán pillanatok alatt le lesz fejlesztve, mert ingyen tudunk buildeni.
De ez azt is jelenti, hogy az olcsó delivery nemhogy nem javít a keresleten, hanem még ront is rajta, hiszen nem kevesebb, hanem több olyan termék születik, amit soha senki nem várt.
De ejtsünk néhány szót a keresleti oldal másik nagy korlátjáról az emberi figyelemről is.
Az esszém elején említettem, hogy a szűkösség nem szűnik meg, csak áthelyeződik, amit sokkal elegánsabban is megfogalmazott Herbert Simon közgazdász 1971-ben, aki azt mondta, hogy:
„Az információ bősége a figyelem szegénységét hozza létre”.
Az emberi figyelem szigorúan véges és korlátos. Például az okostelefon felhasználók átlagosan még mindig csak napi 10, havi 30 applikációt használnak, hiába van több millió elérhető app a piacon. Azaz ugyan pillanatok alatt feltelepíthetsz bármilyen appot, mégis te magad is több millió alkalmazás közül csak napi nyolcat használsz.
Nézzük meg ezt közgazdasági lencsével is. Amikor a piacra lépési költségek leesnek, a fejlesztők száma robbanásszerűen megnő, de mivel a teljes „figyelem készlet” fix, a verseny végletesen kiéleződik.
Ahogy nő a fejlesztők és termékek száma, az egy fejlesztőre jutó átlagos figyelem és profit monoton módon csökken, a szabad belépési piacon végül a nullához tart.
Visszatérve a keresleti oldal másik rétegéhez, nem szabad elfelejteni, hogy ráadásul a figyelem nem ugyanaz, mint a fizetőképes kereslet. Talán figyelmet szentelek neked – megnézem a demódat, még az is lehet, hogy lájkolom a postodat – de abból nem következik, hogy ki fog nyílni a pénztárcám.
Ugyanis általában az emberek olyan dolgokért fizetnek, amik valamilyen égető bajt oldalnak meg. Használjuk is a fájdalomcsillapító kifejezést a designban, ami baromi jó terminus szerintem, mert a való életben a fájdalomcsillapító tényleg azonnal elmulasztja a fejfájásomat, ezért nem is kérdés, hogy fizetni fogok érte.
Egy kkv tulajdonos most már össze tud rakni egy webshopot egyetlen délután alatt, de attól még ugyanazzal a nehézséggel néz szembe, mint mindig, nem azért nem vásárolnak tőle, mert rossz a szoftver, hanem mert az igazi ügyfél problémát nem találta el.
Nem véletlen, hogy ez a startupok bukásának évek óta a első számú oka. A bukott cégek nagyjából 42%-a nem a pénz vagy a verseny miatt megy tönkre, hanem azért, mert olyasmit épít, amire nincs igaz piaci igény.
Kövesd a pénz útját
Az AI üzlet terén valójában két szint van, és nagyon nem mindegy melyik az aktuális diskurzus tárgya, de fontos érteni az összkép miatt is.
Az egyik üzlet megépíteni magát az AI-t. Ezt csinálja az OpenAI, az Anthropic, a Google. Ehhez több száz millió dollár kell – chipek, compute, betanítás kutyafüle -, és ez a költség nő, ahogy egyre erősebb modellek kellenek. Ezen a szinten tehát egyre nehezebb belépni, ezért maradhat csak pár szereplő talpon.
A másik üzlet ráépíteni valamit erre az AI-ra, ezt csinálja a vibe coder, aki egy hétvége alatt összekalapál egy appot. Ehhez csak egy előfizetés szükséges meg egy laptop, és ilyenformán a költség nullához tart. Ezen a szinten tehát triviálisan könnyű belépni, zúdul is ide a jónép csőstül.
Ami különösnek tűnhet, hogy gyakran elsőre látszólag ellenmondásos állításokat olvashatunk: az AI-ba „nehéz belépni, mert a nagyok elviszik”, meg azt is, hogy „soha nem volt ilyen könnyű belépni”.
Csakhogy mindkettő igaz, de nem ugyanarról a szintről beszélnek: az infra szintjén tényleg nehéz, de az alkalmazás szintjén gyerekjáték.
Kövessük kicsit a pénz útját. Az alkalmazás szinten ülő fejlesztő fizet fölfelé a labornak a használatért, oda áramlik a pénz. “Oldalra” meg ott van mellette ötven ugyanolyan app, akik alávágnak, ott vérzik el a profit.
A pénz tehát fent ragad a AI oligopóliumnál, meg lent annál a néhány győztesnél, akinek véletlenül van közönsége.
A generikus egynapos vállalkozás, amelyik se nem infra, se nem győztes, középen marad, fizet fölfelé, vérzik oldalra, és nem kap semmit.
A legtalálóbb kép erre talán az aranyláz lehet. Aki annak idején meggazdagodott, az nem a több ezer aranyásó volt, hanem aki a lapátot árulta nekik, meg esetleg az az egy-két szerencsés flótás, aki véletlenül rábukkant az aranyra.
Az ásók azért özönlöttek be, mert egy szitát bárki tudott venni, és mivel bárki tudott venni, majdnem senki nem lett gazdag belőle.
A baj tehát nem az, hogy nem tudsz belépni, mert belépni sosem volt ilyen könnyű. A baj, hogy a belépés értéke esett nullára, hiszen ha bárki bent lehet, a bent lét nem ér semmit.
Akkor hová lett a szűkösség?
Ahogy a bevezetődben spoilereztem a szűkösség nem tűnt el, csak átvándorolt máshova.
- Egyrészt, hogy egyáltalán találj egy valódi, fizetőképes keresletet generáló problémát, mert leszállítani mostantól bármit tudsz, de attól még senki sem kérte feltétlenül.
- Másrészt oda, hogy meg tudd különböztetni magad, miközben az AI konokul a közös sablonok felé húz.
- Végül de nem utolsó sorban, hogy a véges emberi figyelemből megszerezz és megtarts egy darabkát vagyis a disztribúcióba.
Ami tehát olcsóbb lett az a delivery, ami drágább és nehezebb az fenti hármas.
Ebben az új világban nagy lehet a csábítás, hogy minek tervezni, ha úgyis egy nap alatt összepattintható bármi, és a stratégiát is kiváltja az AI?
Valóban amíg a szoftver delivery nehéz volt, lehetett nyerni egy jó fejlesztőcsapattal, kemény munkával, gyorsasággal. Mostantól azonban egy fejlesztőcsapat bizonyos esetben tényleg kiváltható egy AI előfizetéssel.
Ami viszont marad a puszta stratégia: hova állsz, miért téged válasszanak, és mi véd meg, ha holnap más is ugyanazt kínálja.
Az „egy nap, egy ötlet, egy működő vállalkozás” nem teljesen hazugság, mert a működő szoftver tényleg ott lesz este nyolckor, ha elmész egy AI tanfolyamra. Csakhogy ez nem a célvonal, hanem itt kezdődik a tánc. A nehéz és egyre nehezebb munka az lesz, hogy valaki akarja, megtalálja, és ne a szomszédtól vegye meg a szolgáltatásod olcsóbban. Aki ezt megérti, az már előrébb tart, mint aki egy legyártott MVP-t ünnepel sikerként.
Boros Norbert
Strategic Thinker