Évekig nagy termékeken dolgoztam, mert azt hittem, ott van az igazi kihívás. Tévedtem. Egy niche szolgáltatás megtanított: a kis piac nem kisebb, csak más – és talán érdekesebb is.
Fiatalabb éveimben a nagy termékeken és szolgáltatásokon való munka tűnt vonzónak. Tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy az akkoriban hazai mércével nagy forgalmú weboldalakon dolgozzam – mint például Vatera, Árukereső – és adódott is alkalmam rá az évek során.
Általában a közfigyelem is hajlamos a nagy cégekre irányulni – akik hangosak is többnyire – ezért aztán a csendes bajnokok radar alatt maradnak.
Néhány hónapja egy kifejezetten niche termékért felelek és kiderült számomra, hogy elég sok izgalmat tud tartogatni ha a munkád tárgya egy ilyen szolgáltatás, minthogy arra is rá kellett ébrednem egészen más állatfajtáról van szó, ami sajátos stratégiát igényel.
A niche termékek stratégiája dióhéjban: nem „mindenkinek kicsit” hanem „keveseknek mélyen”
A közgazdaságtan definíciója szerint a niche market egy olyan piaci szegmens, amelyet egy vállalat szűk, jól körülhatárolt fogyasztói igény kiszolgálásával céloz, és ahol a kereslet alacsony volumenű, de magas értékeltségű.
Magyarul olyan ügyfelek állnak a középpontban egy réspiac esetében, akiknek az igényeit a meglévő ajánlatok nem elégítik ki. Viszont ez a sajátosság azt is jelenti, hogy igen értékes tud lenni egy ilyen rés, mert a niche fogyasztók hajlandóak prémium árat fizetni a specializációért. Ezt érzékelteti az ár–fizetési hajlandóság görbe:
A tömegpiac görbéje laposabb, sok felhasználót vonz, de alacsony áron, mert az adott termék általános igényeket elégít ki. Ezzel szemben a niche piac görbéje meredekebb és magasabbról indul, vagyis kevés felhasználó számára is nagy értéket képvisel, ezért hajlandók ők prémium árat fizetni.
A két görbe együtt azt szemlélteti, hogy a niche stratégia nem a mennyiségre, hanem az “értékintenzitásra” és lojalitásra épít.
Ebből következően a réspiaci stratégiák lényege nem az, hogy a vállalat vagy a termék „kicsi”, hanem hogy mélységben szolgál ki egy igen jól körülhatárolt igényt.
Spotify vs. IDAGIO: két eltérő világ logikája
A digital product világban a réspiaci sajátosságokat két általam gyakran használt ezért tesközelből is jól ismert termék példáján mutatom be.
A Spotify a zenei streaming közismert aggregátora. A szintén – máshogyan – kiváló IDAGIO viszont kizárólag klasszikus zenét szolgáltat, de a niche jellege miatt egy tanulságos üzleti modellel, ami magából a termékből szépen visszafejthető.
A két szolgáltatás méretbeli különbsége beszédes: a Spotify 696 millió aktív felhasználóval és 276 millió fizetős előfizetővel rendelkezik – 2025 Q2 – , míg az IDAGIO 1,8 millió letöltéssel és előfizetőkkel 190 országban. De hiába is a 300-szoros méretkülönbség, a valódi különbség nem a számokban van.
A Spotify a mennyiség logikájára épít, a zenei világ aggregátora: kis túlzással minden létező műfaj, minden hangulat, minden felhasználó egyetlen platformon.
Az IDAGIO ezzel szemben a mélységre megy: kevesebb felhasználó, de sokkal gazdagabb kulturális kontextus, pontosabb metaadat-rendszer, és tudatos – emberi! – kuráció.
A két terméknek az alapvető céljai is különbözik: a Spotify-nál a cél, hogy minél több ember minél tovább hallgasson valamit. Az IDAGIO-nál viszont az a törekvés, hogy a hallgató értse, mit és kit hallgat és végső soron mélyebben kapcsolódjon a zenéhez.
Amikor a termék tanít
Van egy apró funkció az IDAGIO-ban, amit nagyon érdekesnek vélek és sokat töprengtem róla. Ugyanis jobban megvilágítja a különbséget a mainstream zenei paltformok és az IDAGIO között, mint bármi más: minden albumhoz letölthető a teljes booklet PDF-ben.
Karmesterek életrajza, zenekarok története, műismertetők, felvételi körülmények minden, ami annak idején egy CD-dobozban volt, az IDAGIO-n digitálisan elérhető. Ez viszont a Spotify világában értelmetlen lenne: ott a cél, hogy minél kevesebb súrlódással induljon a zene.
De az IDAGIO nem azt feltételezi, hogy ismered Karajan 1962-es Beethoven-interpretációját – hanem megtanítja neked. A termék ilyen módon nem csak zenét ad, hanem kulturális kontextust is biztosít.
Ez tudatos stratégia: a niche termék akkor sikeres, ha a felhasználó mélyebben érti azt, amit fogyaszt. Az IDAGIO nem egy klasszikus streamingszolgáltatás, hanem zenetörténeti archívum, ami történetesen streamelhető is.
Más metaadat, más gondolkodás
Az IDAGIOa réspiaci sajátosságok miatt, egy olyan a szívemnek kedves, de sajnos “rég elfeledett művészet” mint az információs architektúra alkalmazásában is egy teljesen más megközelítést alkalmaz.
A szolgálatás alapítói zenészek, ezért aztán természetesen felismerték, hogy a klasszikus zene természete teljesen más adatmodellt igényel, mint a popzene.
A Spotify világa három strukturális elemre épül: előadó – album – szám. Ez a logika jól isműködik a mainstream zenei struktúrákban, de a klasszikus zenében az információs viszonyok ennél sokkal bonyolultabbak.
Egyetlen mű esetében is több szereplő vesz részt: zeneszerző, karmester, zenekar, szólista, sőt a felvétel évjárata is számít. Ezek nélkül a klasszikus zene nem kereshető, nem katalogizálható, és nem érthető.
Az IDAGIO ezért teljesen új metaadat-logikát épített. Náluk a zene nem pusztán fájl, hanem struktúrált kulturális entitás. A keresés nem csak track címre fut, hanem tételre, műre, előadásra, karmesterre is. Ez sokkal közelebb áll egy zenetörténeti archívumhoz, mint egy popstreaming adatbázishoz.
A tanulság: ha egy niche termék valóban mély közönséget szolgál, akkor a termékstruktúrát is a felhasználó mentális modelljéhez kell igazítani, nem fordítva.
Más üzleti logika
A különbség a Spotify és IDAGIO között a bevételi logikában is élesen látszik.
A Spotify a klasszikus „platform scale” elvet követi: minél több felhasználó, annál pontosabb ajánlórendszer, a bevétel a volumenből nő.
Az IDAGIO értékintenzív modellben működik: kevesebb felhasználó, de magasabb átlagos bevétel – ARPU- , mert a szolgáltatás kulturálisan elkötelezett réteget szolgál ki.
Míg a Spotify a globális stream lejátszási számok alapján oszt, az Idagio azt fizeti, amennyi időt a felhasználók ténylegesen az adott zenésszel töltenek, ez a Fair Pay Model.
Az üzleti modell fitel az Idagio missziójára, hiszen számára nem az a cél, hogy millió új hallgatót szerezzen, hanem hogy a meglévők mélyebben kapcsolódjanak és hosszabb távon maradjanak.
Persze ez felveti a digitális piacok egyik legfontosabb kérdését: lehet-e fenntarthatóan működni növekedési kényszer nélkül? Az Idagio példája szerint elméletileg lehetséges, ha a modell alapja a kulturális relevancia, nem a méret.
Mit tanulhatunk ebből a niche digitális termékekről?
A Spotify és az IDAGIO közti különbség messze túlmutat a zenén, valójában két eltérő választ találhatunk arra esetükben, hogyan teremthetünk értéket digitális termékekkel.
A mainstream szolgáltatások alapvetően a hálózati hatásokból élnek. A specializált termékeknél azonban a méret helyett a „meaning” számít: a termék akkor sikeres, ha mélyen rezonál egy adott közönség világával.
A niche termék menedzsmentje nem a skálázás, hanem a fókusz művészete. Másként fogalamzava a stratégia célja a réspiacok esetében nem az, hogy mindenkinek valamit adjon, hanem hogy néhány embernek pontosan azt adja, amit keres.
A niche reneszánsza az AI korában
Az új Bruce Springsteen filmben – Deliver Me From Nowhere – elhangzott egy mondat, ami eléggé megragadt bennem, mert jól jellemzi jelen világunkat is:
“Trying to find something real in all the noise”
Csakhát a helyzet még rosszabb lett, mint 1982-ben, amikor megfogalmazódott Bruce Springsteen fenti gondolata.
Ma az AI szinte végtelen mennyiségű tartalmat termel: zenét, szöveget, képet, videót. Azonban a digitális tér túltelítődött,egyre gyakrabban úgy érzezzük, hogy minden ugyanolyanná válik. Ironikus módon tehát a személyre szabás korában minden egyformának tűnik, nagyítóval kell keresünk az értéket.
Kyle Chayka a Filterworld című könyvében írja:
„Ma több kulturális lehetőség áll a rendelkezésünkre, mint valaha, és ezek mind azonnal elérhetők. Szabadon választhatunk bármit. Mégis, gyakran azt választjuk, hogy nem választunk: hogy a látókörünket automatizált hírfolyamok formálják, amelyek ugyan emberek összesített cselekedetein alapulnak, de önmagukban nem emberiek.”
Ebben a zajban a kuráció, a hitelesség és az emberi kontextus válik szűkös erőforrássá.
Az IDAGIO talán azért érdekes ebben az időszakban, mert nem versenyez az AI-al hanem az ellenkezőjét kínálja. Minden playlist mögött zenész vagy zenetörténész áll. A bookletek nem AI-generált szövegek, hanem a felvételek eredeti, szakértők által írt ismertetői.
Amikor Beethoven 9. szimfóniáját keresem, nem azt kapom, amit „mások is hallgattak”, hanem választhatok 150+ felvétel között, értelmezésekkel, kontextussal. Ez a különbség a mennyiség és a jelentés között.
A niche nem a múlt maradványa, hanem éppen a digitális gazdaság egyik lehetősége lehet: a kevesebb, ami mélyebb. A jövő digitális termékei közül pedig valószínűleg azok maradnak meg, amelyekben még felismerhető az emberi kéz és szándék.
Boros Norbert
Strategic Thinker & Product Builder